Elterjedt hír, hogy az első pápa nem más volt, mint Jézus Krisztus egyik tanítványa volt, aki nem más mint Péter. Nekem megdöbbentő volt ez hír mikor először hallottam ezt egy rokonomtól. És arra indított a lélek, hogy vizsgáljam meg ezt az állítást. Amikor ezt először hallottam, elgondolkodtam, hogy valóban, így lett volna ez és hogyha így volt akkor milyen formában történt ez? Összehasonlítható-e a mostani Katolikus egyház azzal, amit akkor Jézus Krisztus kereszthalála után Péter apostol megélt. Fontos tudni, hogy a mostani Katolikus egyház hierarhiája úgy épül fel, hogy a legtetején a pápa áll és utánuk jönnek az érsekek, püspökök, papok. Elnézést kérek, nem tudom pontosan a sorrendet, de már annyiból, hogy egy ember áll az egész egyház élén, lehet tudni a választ, hogy igaz-e a hír, hogy valóban Péter apostol lett volna az első pápa vagy sem. A kiinduló beszéd Jézus beszéde, amit Péternek mond, erre van ravasz módon építve ez az állítás:
Amikor pedig Jézus Cézárea Filippi környékére ment, megkérdezte tanítványait: Az Emberfiát kinek tartják az emberek? Ők pedig azt felelték: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. És ti kinek tartotok engem? – kérdezte őket. Simon Péter pedig így válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus pedig azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert ezt nem test és vér jelentette ki neked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel az egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És neked adom a mennyek országának kulcsait: amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lesz, és amit feloldasz a földön, oldva lesz a mennyekben is. (Mt 16, 13-18)
És természetesen ez a hír hazugság, hogy Péter apostol volt az első pápa. Ugyanis az ígéretet, hogy te Péter vagy (a Péter név jelentése kőszikla) és én ezen a kősziklán építem fel az egyházamat, a többi tanítvány is megkapta, kivéve Iskáriótes Júdást, aki őt elárulta. Sőt még később Pál apostol is, aki ugyanúgy, a Krisztus áldozatának hirdetője lett, pontosabban tette azzá maga Jézus Krisztus. Tehát nem Péter, mint első pápa választotta Pált érsekké vagy püspökké. Tehát a tanítványok, és az ő tanítványaik, és később Pál apostol, egy szinten voltak, ugyanazt a dicsőséges munkát végezhették, amivel őket Jézus megbízta. Tehát a Krisztus szavát követve:
Jézus pedig előszólította őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a fejedelmek uralkodnak népeiken, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De ne így legyen közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni közöttetek, legyen a ti rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét váltságul adja sokakért. (Mt 20, 25-27)
Tehát Péter biztosan nem volt a mai értelemben Pápa, nem találunk róla bibliában, olyat hogy ő atyának vagy tanítónak hívatta volna magát az emberekkel, hiszen Jézus nem erre tanította őt, hogyan épülhetett volna egyház Péterben, ha nem hallgat a Krisztusnak Istennek fiának a szavára? Nem tanított senkit Mária Jézus Krisztus földi anyjának imádatára, valószínűleg nem is ismerte őt, ha valaki figyelmesen olvassa az evangéliumokat. Sem szent Fülöp, szent Andráshoz való imádkozásra nem tanított senkit. Egyáltalán nem nevezte az ő tanítványtársait egyetlen alkalommal sem szentnek.
Mindenesetre mindenkinek ajánlom az evangéliumokban Péter történetét, egy nagyon fontos képet mutat arról, milyennek kellene lennünk mi embereknek a Krisztus Jézus általi újjászületés után. Fontos, hogy az emberek többsége pedig még olyan sincs Péter volt, én magamról biztosan elmondhatom ezt. Tehát milyen volt Péter az evangéliumokban a Krisztus mellett, amíg még nem értette a Jézus Krisztus szavait és tetteit, ugye keresztre feszítése előtt, volt hogy azt mondta neki: "Távozz tőlem sátán, mert te az emberek dolgaira gondolsz". És milyenné lett miután Jézus újjászülte őt. Az Apostolok cselekedeteiben, és Péter leveleiben amit olvashatunk róla. És ha már olvassuk gondolkodjunk el rajta, hogy ez az újjászületés megtörtént-e már velünk, vagy aki tanít minket, önmagát pásztornak, papnak vagy ráadásul atyának hívatja, vajon ő keresztül ment-e ezen az újjászületésen. Miért nem beszélnek erről csak kevesen, vagy mutatnak úgymond egy előtte utána képet. Vagy arról, milyen bűnöktől szabadította meg őt a Mindenható Isten, hogyan mosta őt tisztára. És hogy miért is annyira fontos az újjászületés?
Jézus így válaszolt neki: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát. (Jn 3, 3)
Én aki ezt írom senkit nem akarok megtévesztenei, hogy én egy újjászületett ember vagyok, de szeretnék mindenkit erre ösztönözni, hogy az újjászületést keresd, ne a pénzért ne a földi múlandó dolgokért imádkozz. Minden amit leírhattam, az Istent kérdezd, hogy igaz vagy sem, hogy az Ő lelke által vizsgálj meg mindent.
Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket. Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: „Én vagyok a Krisztus!”, és sokakat megtévesztenek. (Mt 24, 4)
